Luk LukácsLukas, fejezetkapittel Lukács evangéliumaEvangeliet etter Lukas, fejezetkapittel 13

Oversettelser

Jézus megtérésre intő beszéde a galileaiak megöletéséről

Jövének pedig ugyanazon időben némelyek, kik néki hírt mondának a Galileabeliek felől, kiknek vérét Pilátus az ő áldozatukkal elegyítette. És felelvén Jézus, monda nékik: Gondoljátok-é, hogy ezek a Galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi Galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan, hasonlóképen elvesztek. Vagy az a tizennyolcz, a kire rászakadt a torony Siloámban, és megölte őket, gondoljátok-é, hogy bűnösebb volt minden más Jeruzsálemben lakó embernél? Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg 13,5: rész19,42–44. Mát. 3,8–10. nem tértek, mindnyájan hasonlóképen elvesztek. És ezt a példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála. És monda a vinczellérnek: Ímé három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába? Az pedig felelvén, monda néki: Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom és megtrágyázom: És ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem, azután vágd ki azt.

Tizennyolcz esztendős betegség meggyógyítása szombatnapon

Tanít vala pedig szombatnapon egy zsinagógában. És ímé vala ott egy asszony, kiben betegségnek lelke vala tizennyolcz esztendőtől fogva; és meg volt görbedve, és teljességgel nem tudott felegyenesedni. És mikor azt látta Jézus, előszólítá, és monda néki: Asszony, feloldattál a te betegségedből! És reá veté kezeit; és azonnal felegyenesedék, és dicsőíté az Istent. Felelvén pedig a zsinagógafő, haragudva, hogy szombatnapon gyógyított Jézus, monda a sokaságnak: Hat nap van, a melyen munkálkodni kell; azokon jőjjetek azért és gyógyíttassátok magatokat, és ne szombatnapon. Felele azért néki az Úr, és 13,15: Mát. 12,11. monda: Képmutató, szombatnapon nem oldja-é el mindenitek az ő ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem viszi-é itatni? Hát ezt, az Ábrahám leányát, kit a Sátán megkötözött ímé tizennyolcz esztendeje, nem kellett-é feloldani e kötélből szombatnapon? És mikor ezeket mondta, megszégyenülének mindnyájan, kik magokat néki ellenébe veték; és az egész nép örül vala mind azokon a dicsőséges 13,17: vers 12.13. dolgokon, a melyek ő általa lettek.

Példázatok és beszédek Isten országáról

(Vers 18–21: v. ö. Máté 13,31–33. Márk 4,30–32.)

Monda pedig Jézus: Mihez 13,18: Márk 4,30. hasonló az Isten országa? és mihez hasonlítsam azt? Hasonló 13,19: Mát. 13,31.32. Márk 4,31. a mustármaghoz, melyet az ember vévén, elvet az ő kertjében; és felnevelkedett, és lett nagy fává, és az égi madarak fészket raktak annak ágain. És ismét monda: Mihez 13,20: vers 18. hasonlítsam az Isten országát? Hasonló 13,21: Mát. 13,33. a kovászhoz, melyet az asszony vévén, három mércze lisztbe elegyíte, mígnem az egész megkele. És városokon és falvakon 13,22: Mát. 9,35. Márk 6,6. megy vala által, tanítva, és Jeruzsálembe menve. Monda pedig néki valaki: Uram, avagy kevesen vannak-é a kik idvezülnek? Ő pedig monda nékik: Igyekezzetek bemenni a 13,24: Mát. 7,13.14. szoros kapun: mert sokan, 13,24: Mát. 5,22–48. 10,37–39. mondom néktek, igyekeznek bemenni és nem mehetnek. Mikor már a gazda felkél 13,25: Mát. 25,10–12. és bezárja az ajtót, és kezdetek kívül állani és az ajtót zörgetni, mondván: Uram! Uram! nyisd meg nékünk; és ő felelvén, ezt mondja néktek: Nem 13,25: Mát. 7,21. 25,42.43. tudom honnét valók vagytok ti; Akkor kezditek mondani: Te előtted ettünk és ittunk, 13,26: Mát. 7,22.23. és a mi utczáinkon tanítottál; De ezt mondja: Mondom néktek, nem tudom honnét valók vagytok ti; távozzatok el én tőlem mindnyájan, kik hamisságot cselekesztek!

(Vers 28–29: v. ö. Máté 8,11–12.)

Ott lesz sírás és fogak csikorgatása, mikor látjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot, és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat 13,28: Mát. 8,11.12. Ésa. 65,13. pedig kirekesztve. És jőnek napkeletről és napnyugatról, 13,29: Róm. 15,14.18.19.24. és északról és délről, és az Isten országában letelepednek. És ímé vannak utolsók, a 13,30: Mát. 19,30. kik elsők lesznek, és vannak elsők, a kik utolsók lesznek.

Heródes áskálódásai. Fájó sóhajtás Jeruzsálem felett

Ugyanazon napon jövének ő hozzá némelyek a farizeusok közül, mondván néki: Eredj ki és menj el innét: mert Heródes meg akar téged ölni. És monda nékik: Elmenvén mondjátok meg annak a rókának: Ímé ördögöket űzök ki és gyógyítok ma és holnap, és harmadnapon 13,32: rész18,31–33. elvégeztetem. Hanem nékem ma és holnap és azután úton kell lennem; mert nem lehetséges, hogy a próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el.

(Vers 34–35: v. ö. Máté 23,37–39.)

Jeruzsálem! 13,34: rész19,42–44. Mát. 23,37.38. Jeruzsálem! ki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképen a tyúk az ő kis csirkéit az ő szárnyai alá, és 13,34: Ján. 11,47–53. rész 19,47. ti nem akarátok! Ímé pusztán hagyatik néktek a ti 13,35: Mik. 3,12. rész 19,43.44. házatok; és bizony mondom néktek, hogy nem láttok engem, mígnem eljő az idő, mikor ezt mondjátok: 13,35: rész19,38. Mát. 23,38.39. Áldott, a ki jő az Úrnak nevében!